Bár az MSZP mai, zárt ajtók mögötti kongresszusával kapcsolatos hírek az "öregek" és a "fiatalok" közti kiegyezésről, fegyverszünetről szólnak, a két nagy érdekcsoporton kívül eső, "egyszerű" küldöttek átírhatják a véglegesnek tűnő forgatókönyvet.
Legalábbis erre utal az az online társalgás, amelyben több, a vidéki küldötteket hatékonyan befolyásolni képes szocialista prominens vett részt. A Heti Válasz Online-hoz eljuttatott internetes levelezés egyik hozzászólója egyenesen úgy fogalmazott múlt heti levelében: „az utolsó dátum a júliusi kongresszus lehet, ahol ha nem megy az elképzelésetek, abban a sajtófigyelemben egy látványos szakítás megadhatja a lökést a baloldal újjászervezésének".
Párton belüli vitapartnere is meglehetősen elszántan fogalmaz: „Most már juszt is azt mondom, menjenek ők, és mindent meg kell mozgatni, hogy ne lehessen az övék a párt. Ha meg nem tudjuk akadályozni, legalább megnehezíteni kell a dolgukat, hogy az utókor előtt a maradék politikai tisztességünkkel el tudjunk számolni. (...) Ezért nem tehetjük meg, hogy nekik hagyjuk martalékul ezt a pártot! Történelmi felelősségünk, hogy szembeszálljunk velük és nem hagyni, hogy elvegyék a homokozónkat tőlünk, még ha hagytuk is, hogy belecsináljanak! Ők pontosan arra várnak, hogy mi menjünk a francba és utána ők lehetnek az urak! Megteszik a nemzeti és globál tőkének azt a szívességet, hogy ne legyen senki aki útjukban áll!"