HTML

Balaban blogja

Bizonyos témákról fog szólni.. Egyelőre főleg politika de sport is van.

Friss topikok

Linkblog

Retkes: Szavahihető, gyakorlatis és szerethető SZDSZ kell

2009.07.12. 14:17 Bosko Balaban

Retkes Attila elnökjelölt az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén beszédét azzal kezdte, hogy az elmúlt napok szomorú eseményei alapján arra gondolt, sokan lesznek, akik „temetni„ jönnek az SZDSZ-t, de most úgy látja, hogy többen vannak, akik hisznek a pártban, a liberalizmus erejében és abban, hogy ebből a helyzetből ki lehet lépni a szavahihető, gyakorlatias és szerethető politizálással.
 
Közölte, hogy a szocialista kormányokkal alkotott koalíciókban értek el részeredményeket, de eközben feladták saját hitelességüket. Azt mondta, hogy a Horn-kormányba értelmetlenül léptek be, mert annak önmagában is meg lett volna a többsége, támogatták a Medgyessy-kormány vállalhatatlan száznapos programját, és a D-209-es ügy után is kitartottak mellette. Gyurcsány Ferenc kormányának elhibázott, az országot válságba sodró gazdaságpolitikája mellett is kitartottak, ráadásul tevékenyen részt vettek alakításában, és sem az őszödi beszéd után, sem a rendőri brutalitások ellen nem emelték fel szavukat.

Kijelentette, hogy az SZDSZ jelenleg egyfajta álkoalícióban van, egyéni gazdasági érdekek alapján, ami tarthatatlan, és azzal szakítaniuk kell. Hozzátette, hogy ehhez társulnak a korrupciós ügyek, illetve a párt egyes vezetőire jellemző, de a tagság többségre nem igaz nagyképűség és arrogancia.

Retkes Attila úgy fogalmazott, hogy magukra hagyták a magyar népet, bezárkózó, fővárosi párttá váltak.

Kitért arra, hogy nem foglaltak állást a magyarság számára döntő ügyekben, megfeledkeztek a hazaszeretet eszméjéről, a határon túli magyarokért érzett féltésről, és ezzel magukra vonták a nemzetietlenség vádját, pedig tudja, hogy ez nem igaz.

Közölte, hogy most azt kell megnézniük, mi lehet a változás iránya, mert véleménye szerint az SZDSZ-nek 180 fokos fordulatot kell végrehajtania. Kijelentette: szavahihető, gyakorlatias és szavahihető SZDSZ-t szeretne.

 

Elmondta, hogy értékeik mellett nemcsak szavakban, hanem tettekben is ki kell állniuk, és döntéseik számon kérhetőek, átláthatóak legyenek, és a korrupció árnyéka se vetülhessen rájuk.

Azt mondta, gyakorlatias SZDSZ-t szeretne, nem pedig olyan, amikor néhány budapesti szabad demokrata, elefántcsonttoronyba zárkózva eldönti, hogy mi lenne jó a pártnak és a társadalomnak. Hozzátette, csak arra nem figyelnek oda, hogy ez nem egyezik a magyar társadalom 95-98 százalékának szándékával.

Kijelentette, hogy gyakorlatias, vidékről, a helyi választmányok szintjéről újraépülő SZDSZ-t szeretne.

Leszögezte, hogy az SZDSZ elutasítottsága jelenleg „óriási”, a párt a jelenlegi formájában a társadalom döntő többsége számára vállalhatatlan.

Azt mondta, hogy a szavahihető, gyakorlatias, önálló, szabadon gondolkodó, felelősséget vállaló magyar polgárok közössége az általa meghatározott célcsoport, ők pedig nekik szeretnének politizálni.

Elnöki terveit ismertetve elmondta, hogy lefaragná a pártközpont működési költségeit, a minimálisan szükséges apparátusnak pedig az lenne az elsődleges feladata, hogy a helyi csoportokban dolgozó szabad demokratákat minden eszközzel segítse.

A kormányhoz való viszonyt úgy jellemezte, hogy az SZDSZ mérsékelt, liberális, ellenzéki párt, ezért nem a Bajnai Gordon által vezetett kormányt mint testületet akarják támogatni. A konkrét válságkezelő intézkedések mellé viszont oda tudnak állni, ha arról meggyőződtek, hogy az ország érdekeit szolgálják, összeegyeztethető az eszmerendszerükkel és legalább minimális társadalmi konszenzus kíséri azokat.

Kijelentette, hogy az ő elnöksége alatt a frakció nem hagyhatja figyelmen kívül a párt, az ügyvivő testület és a szabad demokraták többségének álláspontját.

Javasolta, hogy októberben egy rendes küldöttgyűlés keretében alkossanak programot.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://boskobalaban.blog.hu/api/trackback/id/tr491241788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixxes 2009.07.12. 19:13:17

Ha a Demszky, a Horn és az összes régi befolyásos szadeszes eltakarodik a Kókával együtt, és ennek a Retkes-beszédnek lesz foganatja, nem zárom ki, hogy egyszer az SZDSZ-re szavazok, amit utoljára 1994-ben tettem.

Bosko Balaban 2009.07.12. 22:44:49

Az SZDSZ-ben úgy néz ki a harc egyelőre tovább folyik mivel vannak akiknek nem érdeke hogy a valódi változások a párton belül megvalósuljon. Kóka János frakcióvezetői lemondása illetve elmozdítása lenne az emberek számára az első olyan lépés ami a hitelesség visszaszerzésének egyik alapfeltétele. Kíváncsian figyelem az SZDSZ útját. Bár nem hiszem hogy 2010-re az emberek szemében hitelességet szereznek, de az őszi parlamenti ciklusba még tudnak meglepetéseket szerezni az emberek számára.
süti beállítások módosítása