Nem indul az SZDSZ elnöki posztjáért a párt tisztújító küldöttgyűlésén Gulyás József - cáfolta a személyével kapcsolatban megjelent híreket szerdán a politikus. "Szeretném egyértelművé tenni, hogy nem fogok elindulni pártelnöki posztért" - jelentette ki Gulyás József. Azt is leszögezte, hogy több mint két hét telt el a választás óta, de a kellő alázat, a hibáik feldolgozása és az ezekhez szükséges elszánás híján elmaradt az ilyenkor szükséges elemző munka és a felelősségvállalás, miközben csak rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek kerültek elő a jövőre vonatkozóan.
A képviselő hangot adott annak a véleményének is, hogy a demokratikus ellenzék bázisán létrejött SZDSZ a rendszerváltás egyik legígéretesebb mozgalma volt, mely vállalta a magyar progresszió legjobb hagyományait, a szabadság és szolidaritás, a modern nyitott Magyarország értékeinek képviseletét. Most viszont "a vállalás kudarcát jelzi, hogy a liberális választók 2009. június 7-én az SZDSZ-t megbüntették, sőt, lényegében megszüntették" - mondta a szabad demokrata képviselő.
A képviselő úgy látja, hogy az elnökválasztási, tisztújítási küzdelmet minden jel szerint az "immár sajnos hagyományos" megosztottságok alapján létrejövő különalkuk sora jellemzi, ismét a részérdekek érvényesítése a meghatározó, így az elnöki tisztség ebben a helyzetben az ő részéről nem vállalható.
A politikus hozzátette, egyre reménytelenebbnek látszik, hogy bármelyik jelölt mellett széles körű támogatottságot lehessen kialakítani.