HTML

Balaban blogja

Bizonyos témákról fog szólni.. Egyelőre főleg politika de sport is van.

Friss topikok

Linkblog

Trükköznek a kórházak: nem kell a sok beteg!

2009.07.28. 09:13 Bosko Balaban

Elbocsátással, az ügyeletei díjak csökkentésével, a túlóra megszüntetésével és a betegáramlás szabályozásával igyekeznek a túlélésért küzdeni a kórházak.

Egyre több nehéz helyzetben lévő kórház választ különféle trükkös megoldást költségeinek lefaragására. A Népszabadság szerint példátlan módon spórolna Budapesten a súlyponti Bajcsy-Zsilinszky Kórház: 10 napra bezárná új műtéti tömbjét leltár miatt.

Kálmán Sándor, az intézmény orvosigazgatója az InfoRádióban közölte: nem igaz, hogy bezárnak, csak az ügyeletet nem látják el, de azt is csak két napra, augusztus 5-én és 7-én, de akkor sem küldenek haza beteget ellátatlanul. Hozzátette: ez idő alatt leltároznak, és átállnak a számítógépes eszköznyilvántartásra, igaz, ez utóbbihoz 8-10 napra van szükség. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért elnevezésű érdekvédelmi szervezet vezetője azt mondta: az intézmények a betegbeáramlást tudják szabályozni. A kórházaknak nem érdekük, hogy sok beteget lássanak el, hiszen minél több beteget látnak, annál kevesebb pénzt kapnak az új finanszírozás értelmében

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://boskobalaban.blog.hu/api/trackback/id/tr31272995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása