Erõsen kétséges, hogy az iráni választások lezárultval elkezdõdõ tüntetéshullám kitört volna-e, ha nem lett volna már a választások elõtt komoly elégedetlenség az országban. Ahmadinezsád ellenfelei szerint Iránban jelenleg 10,5 százalékos a munkanélküliség és közel 24 százalékos az infláció, ami elviselhetetlen az ország lakói számára.

Ahmadinezsád hívei szerint kormányzása alatt sokkal jobb lett az élet Iránban. Nõttek a nyugdíjak, a kormányzati dolgozók fizetése, alacsony kamaton kaptak hiteleket a vállalkozók és a fiatal házasok, és még állami vállalatokból is juttattak részvényeket egyszerû embereknek.

Lényegében az elnök populista politikája valóban segített a társadalom egyes szegmensein, de túl nagy áron. Megnyerte a szegények és az alsó középosztály támogatását, de hosszabb távon ez a gazdaság stagnáláshoz fog vezetni - figyelmeztetnek egyes szakemberek.

"A probléma, hogy Ahmadinezsád a vagyon elosztására fókuszált, de nekünk a vagyon megteremtésére van szükségünk" - mondta Szaid Lejlaz egykori miniszter. Az iráni népességen belül nagyon magas a fiatalok aránya, így égetõ szükség van a növekedésre és az új munkahelyekre.

Ahmadinezsád választási kampánykörútján folyamatosan hangoztatta, hogy a gazdaság jó állapotban van, és elkerülik azok a problémák, amelyek a Nyugatot sújtják. A legnagyobb megrökönyödést azzal keltette ellenzéki kihívói közt, hogy boldogan magyarázta: az infláció nem 23,6, hanem csak 14 százalékos.

Annyi igazság volt Ahmadinezsád szavaiban, hogy valóban létezik olyan számítási mód, amelynek alkalmazásával "csak" 14 százalékosra jön ki az infláció, de ez nem az elfogadott nemzetközi norma, amit a központi bank is használ. Mindenesetre mindkét adat jóval magasabb, mint a négy évvel ezelõtti, tehát legalábbis vitatható a kijelentés, mely szerint Irán prosperált Ahmadinezsád vezetése alatt.

A másik lényeges vitás pont volt a gazdasági témákban az iráni olajjövedelmek elköltési módja. Szaid Lejlaz hangsúlyozta, hogy az olajexportból származó bevételek megugrottak az elmúlt években, de az így nyert dollárok nem az ipari termelés növekedését, hanem az infláció felfuttatását szolgálták.

2008 júliusában 147 dollárba került a nyersolaj hordónként, most azonban kevesebb, mint feléért, 70 dollárért lehet csak értékesíteni a világpiacon. A Szaúd-Arábia után a világ második legnagyobb olajtartalékával rendelkezõ Irán 70 dolláros olajár mellet nem képes pozitív költségvetési egyenleget produkálni. Az IMF véleménye szerint legalább 85-90 dollár közötti árra lenne szükség, hogy ne legyen az államháztartás deficites.

Márpedig az olajár jelentõs emelkedésre egyelõre hiába várnak Iránban. A gazdasági válság nagyban visszavetette a keresletet, hatalmasak az eddig felhalmozott készletek, és a Kõolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) további napi 4,65 millió hordónyi olajat képes felszínre hozni, ha úgy kívánja. Evvel még azt a felettébb valószínûtlen eshetõséget is ellensúlyozni lehet, ha Irán teljesen leállítaná a maga napi 2 millió hordós kitermelését.

Az olajár körül egyébként annyira nyugodt a helyzet, hogy a már egy hete zajló irûni zavargások sem tudták befolyásolni, továbbra is 70 dollár körül mozog. Ebben persze az is segítette, hogy a tüntetések a nagyvárosokra korlátozódtak eddig, nem érintették a tengerpartot, ahonnan a kõolajat külföldre szállítják. (A tüntetéseket egyébként az iráni piac se vette komolyan, a valuta csak 1 százalékot gyengült a dollárhoz képest, a teheráni tõzsde TEPIX indexe pedig csak 0,26 százalékot vesztett értékébõl).

Bár az Irán elleni szankciókat nem az elmúlt négy évben találták ki (az Egyesült Államok, például, már sokkal régebb óta tiltja olajipari vállalatainak, hogy Iránban kössenek üzletet), valóban elszigeteltebbé vált az ország a közelmúltban.

A szankciók hatásáról tanúskodik, hogy egyedül Nagy-Britanniában egymilliárd fontnyi iráni érdekeltségû befektetést fagyaszottak be. Emellett az ország nemzetközi szinten alig fog tudni hitelezõt találni, hogy ellensúlyozza külkereskedelmi és belföldi deficitjét.

Amennyiben mégis a konzervatív erõk diadalmaskodnak a mostani kaotikus helyzetben, érdemes lesz elgondolkozni, hogy milyen árat fizethetnek ezért. Ha nem sikerül békésen és tárgyalásos módon rendezni a mostani konfliktust, és erõszakhoz folyamodnak, akkor az iráni vezetés elidegenítheti magától a fiatalokat, az iskolázott rétegeket és a középosztályt. Azokat a csoportokat, amelyekre a legnagyobb szüksége van az ország sikeres vezetéséhez és esetleges átalakításához.