A francia vendéglátásban nyár elejétől 5 és fél százalékos lesz az áfa az eddigi csaknem 20 százalék helyett. A vendéglők, kávéházak pedig vállalják, hogy eddigi áraikat átlagosan 11,8 százalékkal mérséklik, és törekednek 40 ezer munkahelyet teremteni két éven belül. Brüsszel a közelmúltban jóváhagyását adta a tervezett francia áfacsökkentésre.
A Sarkozy elnök által kiadott rendelet célja a munkahelyteremtésen kívül a nyári idegenforgalmi szezonban fellendíteni az élet- és italfogyasztást. A kereskedelmi tárca egyelőre csak javasolja az árak említett mértékű csökkentését, de annak mértékéről a vendéglátók szervezeteinek képviselőivel a kormány megállapodást kíván kötni. A megállapodásban bizonyos számú, leginkább fogyasztott terméket kell majd kijelölniük a vendéglősöknek.
Franciaországban 180 ezer vendéglátóhelyet tartanak nyilván, és ezek közel 700 ezer embert foglalkoztatnak.
Nálunk sajnos ez a veszély nem fenyeget. Valódi adócsökkentést ez a kormány nem kíván. A franciáknál az idegenforgalom, a helyi vendéglátás helyzetének megerősítése fontos tényező. A francia gasztronómia amúgy is híres. Ők ezt nem szeretnék hogy gyengüljön. a vendéglátóiparban minél több ember dolgozik annál több ember kerül az igényes étkezés lehetőségébe. Ha az árak csökkennek még több embernek lesz lehetősége arra hogy garantáltan egészséges táplálékhoz juthasson. Náluk ellentétben nálunk a fogyasztói szokásokat javítani és növelni akarják. Tudják arrafelé hogy az egészség hosszú távon az államnak is hasznot hoz. Tanuljon a Bajnai kormány a franciáktól.