Boruzs András fővárosi elnök és Vámos József békéscsabai önkormányzati képviselő az alábbi három napirendi pontot szerette volna megvitatni:
1, az OT javasoljon elnökjelöltet a kongresszusnak
2, a jelenlegi formájában utasítsák el a vagyonadót, és ezt tanácsolják a kongresszusnak
3, Kóka János mondjon le a frakcióvezetésrő
Az utolsó napirendi pont kiverte a biztosítékot a kókisták táborában, olyannyira, hogy legott fideszista eszközhöz nyúltak és otthagyták az OT gyűlését. A botrány tehát menthetetlenül kitört. Külön pikantériája a helyzetnek, hogy az érintett Kóka János - immáron nem először - meg sem jelent az ülésen, ami pozícióját tekintve elég szomorú, hiszen korántsem példamutatóan jár el pártja tagjai előtt. Mi több, a véleménye, melyet frakcióvezetőként hangoztat a vagyonadóval kapcsolatban nem egyezik az OT véleményével, de legalábbis erre felhatalmazást, megerősítést az OT-től nem kapott.
A kiviharzott 20 fő miatt természetesen az OT aznapi ülése döntésképtelenné vált, így a napirendi pontoknak a megvitatása okafogyottá vált. Volna. Ugyanis a megmaradt 41 fő úgy döntött, hogy letesztelik magukat, mire képesek ily kevesen és miként vélekednek. A napirendi pontok próbaszavazása a következőképpen alakult: 41 főből 39 elutasította az ingatlanadót(2 tartózkodott) és mind a 41 lemondatta Kóka Jánost a frakcióról. Elnökjelöltet a negyvenegyek nem javasoltak, de ez is bőven elég ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy az SZDSZ-ben felfordultak a biztosnak hitt alapok.
Fodor ugyebár lemondott, Kókát, korábbi ellenjelöltjét szintén a távozás szélére sodorták a pártbeliek, holott nemrég is úgy feltételezték belső megmondó emberek, hogy a párt két erős szárnnyal rendelkezik. Amennyiben ez igaz, akkor most megy a csetepaté, hiszen a fodoristák és a kókisták megint egymásnak estek a jelek szerint. Amennyiben nem ez van a háttérben, akkor viszont az SZDSZ-ben ugyanolyan folyamatok indultak el, mint az MSZP-ben, ahol mára előkeveredtek olyan arcok, akik eddig nem voltak sehol jegyezve, mégis átformálhatják a pártot. Avagy az SZDSZ is szakadni készül. A kókisták radikális kirohanása egy kemény kritikát követően arra utal, hogy hihetetlenül intenzív indulatok forrongnak a jelenlegi SZDSZ-ben. Kérdés, hogy ezek az indulatok szerelmes összeborulást, vagy viharos szakítást eredményeznek a párton belüli platformok között.
Az eset külön pikantériája - és az OT párton belüli "fontosságát", a pártfegyelem és szerkezet erejét jelzi -, hogy Szent-Iványi István, az OT elnöke külföldön tartózkodott, Kóka János frakcióvezető az MTI információi szerint pénteken tudatta, hogy vidéki elfoglaltságai miatt távol marad, Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes, valamint Eörsi Mátyás, a párt fontos emberei szintén nem jelentek meg az eseményen.