Vízumkényszert vezet be Romániával szemben Moldova, egyúttal nemkívánatos személynek nyilvánította Románia chisinaui nagykövetét - jelentette be szerdán Vladimir Voronin moldovai államfő, aki szerint a szomszédos Románia mesterkedése miatt törtek ki országában véres zavargások.
A román nagykövetnek 24 órán belül el kell hagynia az országot, a vízumkényszer bevezetése mellett pedig megszigorítják a határőrizet is - közölte Voronin.
"Pontosan tudjuk, hogy a nyugtalanságot bizonyos romániai érdekcsoportok szítják" - mondta a kommunista elnök, utalva a heves összecsapásokba torkolló keddi tüntetésekre, amelyek során a demonstrálók az ő hivatalát is feldúlták. "Mindennek megvan a határa" - mondta az egészen 1940-ig Romániához tartozott állam első embere.
A tüntetéseken a Romániához való csatlakozásra szólító jelszavak is felhangoztak, a megostromlott és bevett kormányzati épületekre pedig román nemzeti zászlókat is kitűztek - hívja fel a figyelmet tudósításában a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
"A biztonsági erők kézre kerítették a rendzavarások 118 szervezőjét, de az értelmi szerzők már elhagyták az országot" - mondta Voronin.
A román kormány tagadja, hogy bármi köze lenne a moldovai tüntetésekhez, amelyek a vasárnapi parlamenti választások után kezdődtek az ellenzék felhívására. A moldovai liberális ellenzék szerint a kommunista kormány meghamisította a voksolás eredményét.
Szerda délelőtt újra tüntetők gyűltek össze a moldovai fővárosban a kormányzati negyednél. A nagyjából 300 tüntető nagy hangon szapulta a helyszínre érkező rohamrendőröket, de nyoma sincs a felfokozott indulatoknak, amelyek kedden összecsapásokhoz, valamint a parlament és az elnöki hivatal feldúlásához vezettek.
Szerintem nincs olyan épeszű kormányzat ami megkockáztatná hogy a nemzetközi politika keresztűzébe kerüljön. A román kormányt vádolni ilyenekkel bizonyíték nélkül nem több durva rágalmazásnál. Az hogy fél az újraszámlálástól erősiti a gyanút hogy választási csalás történt. Románia és Moldova esetleges egyesülése ha a történelmet nézzük, indokolt lehet. Ha az emberek Moldovában a többség Románia részeként akar élni akkor meg kell hagyni a lehetőséget a választásra. A román kormány nem érdekelt az ügyben mivel Erdély kérdése miatt is a status quo-ban érdekelt. Erdély autonómiája, illetve függetlenedésének a kérdése ezek után újra aktuálissá válhatna. Erdély Magyarországhoz való csatlakozása egyáltalán nem realitás, sehol nem szabad ijeszgetni ezzel senkit. A kérdés nekünk magyaroknak nem lehet mindegy Erdély miatt. Moldova két nagyobb ország befolyása alatt van: Románia és Oroszország. Én jobban örülnék egy román befolyás alatt lévő Moldovának mivel az oroszokok Magyarországon is erős térnyerést érnek el. A románok és a magyarok érdeke közös, össze kell fognunk ahogy a kisnépek érdekeiket csak egymással összefogva tudják megvédeni. A moldovai helyzetet se tekinthetjük másképp.