HTML

Balaban blogja

Bizonyos témákról fog szólni.. Egyelőre főleg politika de sport is van.

Friss topikok

Linkblog

Tölgyessy Péter véleménye a MSZP kongresszusról és a Magyar Gárda tüntetésről

2009.07.06. 12:27 Bosko Balaban

Tölgyessy Péter szerint az MSZP szombati kongresszusán eldőlt az a nagyon fontos dolog, hogy nem lesz előrehozott választás. Tulajdonképpen nem történt semmi, az MSZP rendezte sorait kádári alkukkal – jelentette ki az alkotmányjogász az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A költségvetésről azt mondta, jobb lett volna ha az csinálja végig, aki megszavazta, vagyis ezért lett volna jobb ősszel megtartani az előrehozott választást. Úgy vélte, összeomlott a „Gyurcsány-mítosz”, Bajnai Gordon személyében ott van egy kormányfő, aki messze jobban teljesít, mint Gyurcsány Ferenc.

Olyan vezető, aki jelentősen felülmúlja a korábbi szocialista vezetőket. Sok ügyben, nem kevés alkut kötött az MSZP-vel, de alapvetően sikeres a válságkezelése. A szocialisták ma már nem tehetnek mást, mint hogy kitartanak Bajnai Gordon mögött, és egyetlen esélyük van, úgy szavaznak, ahogyan a kormányfő mondja.

A Magyar Gárda szombati tüntetésével kapcsolatban úgy vélte, a Jobbik olyat tett, mint amit a rendszerváltás óta senki sem: Vona Gábor pártelnökként nyíltan szembeszegült a jogállam bíróságának döntésével. A Jobbik a szombati tüntetésen tesztelni akarta a magyar államot – jelentette ki Tölgyessy Péter a 180 percben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://boskobalaban.blog.hu/api/trackback/id/tr631229582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása